Számomra a minőségi zenehallgatás kultúrájához a minőségi hifi készülékek mellett a minőségi zenék is hozzátartoznak. Szeretnék azonban egy kicsit elkanyarodni a szimpla hifi tesztelős anyagtól. Most pár olyan dalról lesz szó, amelyek nem hangzásminőségükkel tűntek ki a tömegből, hanem tartalmukkal. Ezek a dalok képesek a hallgató lelkébe törni, mert annyira erős érzelmi, művészi és értelmi közlést tartalmaznak, hogy reflektálnak a mindennapok nehézségeire, szépségeire, gyötrelmeire, egyszóval az életre. Általában nem vidám dalok ezek, ám a szerzők tisztában vannak az üzenet erősségével, így ettől a zenei csomagolás megalkotása során a kreativitás szárnyal az átélhetőség miatt, így a bemutatott dalok mindegyike zeneileg ugyanannyira gyöngyszem, mint  mondanivalójukat tekintve. Megfigyeltem, hogy azok az iszonyatosan erős mondanivalójú művek (de akár filmek), amelyek képesek az "ember tragédiáira" reflektálni. Ezek a tragédiák szerintem:

- Az élet, az idő végessége, egyirányúsága, szembenézés az elkerülhetetlen kaszással;

- A szerelem árnyoldala, érzelmi facsarodások, bonyolult emberi viszonyok;

- A lehetőségek végessége, a választások véglegessége, az az egyféle élet, amit élhetünk;

- A helyes és helytelen dolgok megítélésének változása;

- Amikor valami boldog és szép, annak a felismerése vagy sugallása, hogy ez nem tart örökké;

- Az erőforrások végessége szintén tragédia, de ezzel kevés dal foglalkozik.

A fenti tragédiák, amelyeket a születéssel csomagban kaptunk, annyira behálózzák az életünket, hogy minden olyan művészeti alkotás, amely ignorálni, vagy tagadni kívánja létezésüket, vagy kizárja hatásukat, számomra mesterkélt, műanyag, semmitmondó lesz, így ilyen formában érdektelen, vagy csupán zenei vagy esztétikai megoldásaiban érdekes. A hangszerelés, a dallam, a hangulat, mind-mind ezt az erős mondanivalót kell szolgálja, hogy megszülessen az a mű, ami igazán betalál, és amelyet az életemhez hozzá tudok kapcsolni. Miért a tragédiák, szomorú adottságok az ennyire meghatározóak? Mert egyrészt ezek elfojtása szerintem nem tanácsos, mert akkor nem vagyunk tisztában a játszótér korlátaival, ahol az életünk zajlik. Másrészt viszont az ezek által kijelölt térben jöhet létre valami valóban értékes egyéni, vagy még jobb esetben közös élményünk, amit aztán nem vehet el tőlünk senki. A magaskultúra célja egyrészt az önfeledt szórakoztatás, másrészt az önreflexióra való késztetés, amely során új, egyedi gondolatok nyomán a személyiségünk kiléphet a tehetetlenség gödréből, és új távlatokat, célokat nyit, amelyeket aztán újra és újra el lehet érni, bármi is legyen az. Azt hiszem, a mai könnyűzene annyira nélkülözi ezt a fajta tartalmat, hogy általában 1990 előttre kell visszamennem az időben, ha ilyet szeretnék fogyasztani. Szándékosan olyan dalokat kerestem, amelyek arcul csapnak a facebook falra odahányt közhelyes, felületes "életbölcsességekhez" képest, és valódi, érvényes üzenetet, vagy bölcsességet tartalmaznak. Csapjunk bele pár számomra katartikus dalba. A dalok teljes élvezetéhez legalább középfokú angoltudás szükséges, így aki ezzel nem rendelkezik, attól előre is elnézést kérek. Mivel a blog alcíme szubjektív barangolás a hifi és a zene világában, teljesen természetes, ha a lenti zenék másokat hidegen hagynak, vagy gondolataimmal nem értenek egyet.

Sting - The Secret Marriage (1987)

Egy kis eldugott rövidke dal (ráadásul az utolsó) Gordon Sumner, alias Sting első szólóalbumáról, a Nothing Like The Sun albumról. Elsőként a Fragile, vagy az Englishman in New York jutna az emberek eszébe az albumról, de persze pont az ismeretlen kis dal üt be, mindig így szokott lenni.  Számomra az egyik legszebb szerelmes dal, ami valaha készült. Képzeletem szerint valahol a XIX. században járhatunk. Áthatják a dalt a történelmi Anglia áthatolhatatlan arisztokratikus kasztrendszerének kőbe vésett szabályai. Egy szerelmespárról szól, akik valami miatt nem tudnak összeházasodni, így esküt tesznek kizárólag egymásnak. Teljes meggyőződéssel sugallja a dal, hogy ez az eskü egyenértékű egy házassággal, még akkor is, ha ezt sem az egyház, sem a nemes urak nem ismerik el. A dal himnusz számomra minden olyan emberélet iránt, ahol bárki szerelmét kettétörte a teljes emberi történelem során nem a felek elhatározása, hanem külső körülmények, családok, üzleti érdekek, parancsok. Bármilyen emberi konstrukció, vagy emberi aljasság, ami két egymást szerető ember közé állhat, de akár lehet ez a természet történése. Az is lehet, hogy a dalt egy olyan szituáció inspirálta, hogy valamely fél haldoklik, és már nincsen lehetőség hivatalos házasság megkötésére. Mindenesetre brutálisan erős művészi katarzist képes kiváltani, ha értő és érző fülekre talál.

Fleetwood Mac - Landslide (1975)

Stevie Nicks írta a dalt, és egy apa-lánya kapcsolatról szól. Nicks elmondása szerit Coloradóban tartózkodott, amikor a hegyeket nézve az az érzése támadt, hogy ha földcsuszamlás lenne mellette, semmit nem tudna tenni ellene. Azt a zsigeri és természetszerű félelmet öntötték ebbe a gyönyörű dalba, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva rajtunk kívül álló eseményeknek. Elég, ha arra gondolunk, hogy ha autóba ülünk, meghalhatunk önhibánkon kívül (de akár mondhattam volna bármilyen fajta közlekedést). Ennek az elfogadásához és átéléséhez katartikus hangulatot szolgáltat ez az egyszerű, de annál szebb gitáros dal, amely nemcsak erre, hanem az időmúlás tragédiájára is reflektál.

"Can I sail through the changing ocean tides, can I handle the seasons of my life? Well, I've been afraid of changing, 'cause I've built my life around you. But time makes you bolder, even children get older, I'm getting older too"

Ennél gyönyörűbben és erősebben az élet idő múlásából eredő tragédiáját, és a rajtunk kívül álló okok és a bennünk lévő okok összhangjának játékát dalba gyúrni, csak Stevie Nicks volt képes. Zseniális, gyönyörű, szívbemarkoló. 

Queen - Is this the World we Created? (1984)

Nyilván én is megnéztem a nagy sikerű Bohém Rapszódia filmet, de nem a dramaturgia miatti töréneti pontatlanságok, valamint a cím ismételt félrefordítása zavartak (Bohemia nem bohém, hanem az eredeti angol szerint Csehország középnyugati tartománya), hanem hogy kihagytak egy hatalmas ziccert, ugyanis nem szerepelt benne ez a dal, amelyet az együttes a Live Aid végén ráadásként adott elő. Freddie és Brian közösen szerezték ezt a dalt, amely könnyűzenében nagyon ritkán fellelhető üzenetet fogalmaz meg. Felelősségre vonja az egész emberiség komplett keresztmetszetét térben és időben, hogy

Mégis mi ez a nyomorult világ, amelyet teremtettünk?

Mitől van, hogy az emberiség bárhogyan próbálja szervezni az életét, mindig vannak, akik győznek, dőzsölnek a vagyonban, és mindig vannak, akik ebből kiszorulnak, megszívják, de ráadásként még a komplett természet jó részét is kiirtjuk és szennyezzük. Ez a dal az emberiség tragédiáját és szégyenét írja le két percben. Hogy nem volt képes olyan rendszereket és emberi vizonyokat kialakítani, hogy mindenki egyszerre éljen szabad, modern, emberhez méltó, bőséges anyagiakat biztosító, intelligens és tartalmas életet a természet erőforrásainak és a másik embernek a lerablása nélkül. Acsarkodnak egymással mindenféle politikai nézetek, de ha teljes rendszerszinten nézzük mindegyiket, akkor valamennyi egy rakás szar. Vagy talán a hiba, vagy nevezzük önzésnek génjeinkbe kódolt parancs (Dawkins után az önző gén, mint az emberiség kódolt és kőbe vésett tragédiája?), ami ezekre a megoldásokra predesztinál bennünket? Vajon képesek leszünk-e valaha olyan rendszereket létrehozni, ahol az ösztönvilágot karanténba zártuk? De akkor az vajon jó lesz nekünk? Vajon miért nem csak azoknak születik gyerekük akik tudatosan nagyon vágynak rá, és vállalják az odaadó gondozást, nevelést? Jelenlegi rendszereink az emberiség teljes csődjének tekinthetők ebből a szempontból, és erre világít rá a dal, noha megoldást nem, ellenben gondolkodni valót ad az embereknek. Lehet, bármit csinálunk, abba bele van kódolva saját bukása, de ez vajon feloldoz-e az egyéni felelősség alól? Nekem segített a dal huszas éveimben pártpolitikán kívül kerülni, egyedi nézeteket kialakítani és felvállalni, globális szinten gondolkodni az emberiség jövőjéről, bár sok jót jelenleg nem látok benne. Jó lett volna a moziba látogatók fejébe is betenni ezt a gondolkodni valót, de sajnos kimaradt.

John Mayer - Stop This Train (2006)

Kakukktojást képez ez a dal a csokorból, mivel viszonylag friss, alig 13 éves dalról van szó. John Mayer az egyik olyan előadó, aki miatt a mai könnyűzenében is lehet hinni, ugyanis zenei és szövegi kreativitás szintjén toronymagasan kiugrik a mezőnyből. Egy frusztrált kamasz, aki a Vissza a Jövőbe gitáros jelenete hatására kezd el gitározni, majd olyan szintekre jut, amelyről nem is álmodott. A zseniális Room For Squares és a Heavier Things albumok után megszületett 2006-ban a Grammy díjas Continuum lemez, amely számomra a 2000-es évek könnyűzenéjének csúcsát jelenti. A dal egy vonat zakatolásához hasonlítja az élet menetét, így a gitárjáték is egy zakatolás ritmusát veszi fel. Egy még fiatal kamasz ismeri fel, hogy bizony ő is öregszik, mint akárki, így előbb-utóbb azok az állandónak tűnő fiatal- és kamaszkori dolgok,  életvitel, kényelmesség, amely még a mama hotel biztonságos melegében megtalálhatók, szép lassan el fognak tűnni. Pont kora huszas éveimben jelent meg ez a dal, és akkorát ütött, hogy elkezdtem gondolkozni felnövésről, felnőttkorról, felnöttkori felelősségvállalásról. Alapvetően hatással volt az életemre ez a dal, tudatosan terveztem meg az utamat kifelé a mamahotelből, hogy saját lábra álljak. Félelmetesen erős, valóságos és mindenkor aktuális mondanivalót tartalmazó dal a Stop This Train John Mayertől. Tedd meg azt, amit az adott korban meg kell tenned, ne halogasd, és akkor az élet vonatát nem megállítani akarod majd, hanem felülni rá, és élvezni az utazást.

"So scared of getting older
I'm only good at being young"

Billy Joel - James (1976)

Puzsér Robinak küldöm szeretettel ezt a dalt, aki Billy Joelt hitvány előadónak nevezte egy műsorában kizárólag a River of Dreams és az Uptown Girl című klipek miatt (miközben egyébként zeneileg mindkét dal zseniális dallamvezetésű, az Uptown Girl egy klasszikus menüet szerzeményének átirata). Valóban hitványkodik ezekben a klipekben, de Billy Joelt az 1970-es években írt, korábbi alkotásai miatt nem lehet hitványnak nevezni. A Cold Spring Harbor, a Piano Man, a The Stranger, a Turnstiles albumok az 1970-es évek amerikai könnyűzenéjének csúcsát képezik számomra. Ez a dal a legutóbb említett korong B oldalának első száma. Billy Joel egy iskolatársával találkozik, legyen az valós, vagy fiktív, James a neve. Barátok voltak régen, de aztán elváltak az útjaik. James nívós iskolákba ment, és öltönyös szakmát tanult, mert a szüleinek meg akart felelni. Joel ezzel szemben zongorás lett, aki bárokban, kocsmákban játszott és élte a művészek életét.

"James, do you like your life,
Can you find release,
And will you ever change-
Will you ever write your masterpiece.
Are you still in school-
Living up to expectations, James"

Joel próbál rávilágítani arra, hogy vajon a helyes döntéseket hozta-e meg az életében James, arra ment, vajon vágyai egybeesnek azzal, amit elvártak tőle, erre nem ad választ, de megadja a belső gondolkodnivalót, hogy vajon mi magunk a saját életünkben merünk-e csak magunknak megfelelni. Míg végül megadja a tanácsot, ami iszonyatosan érvényes a mindenkori ember számára:

"Do what's good for you, or you're not good for anybody, James."

Vagyis tedd azt, ami Neked jó, különben senkinek se leszel jó. Elképzelem, ahogy Jamesnek betalál a dal, igazat ad Joelnek és disszonanciát okoz a személyiségében. Innentől James két dolgot tehet, hogy megőrizze integritását. Vagy azonnal változtat az életén, meglép fájdalmas, de szükséges lépéseket, vagy elkezdi integrálni, feldolgozni, elfogadni, őszintén sajátjaivá tenni a döntéseit. Ez is egy hosszú folyamat. Mindkét megoldás jó. A legnagyobb esély azonban üzenet ignorálásárára, a teknőspáncél használatára van, amit a belső hazugságaink védelmére megalkottunk, abban a reményben, hogy csalással is célt érünk majd. Ami a számítógépes játékokban működik (de az élményt ugyanúgy megöli, mint az életben), az életben katasztrófa és tönkrement emberi sorsok az eredménye. Az erős szöveget egy korabeli szintetizátor, kellemes dob és fúvósok kísérik:

Kérek szépen mindenkit, hogy tegyük helyre Billy Joel becsületét :D Végül pedig nagyon érdekelne a hozzászólók élménye, kire milyen dalok voltak nagy hatással.