Történetem ezzel a készülékkel folytatódik. Első igazán meghatározó hifis élményeimet ezzel a készülékkel szereztem. A Sansui céget 1947-ben alapították Tokióban. A háború után Japánban sok, elektronikával foglalkozó mérnök maradt állás nélkül, így az ipar a szórakoztató elektronika felé fordult, később ez a tudás és tapasztalat alapozta meg Japán későbbi gazdasági szárnyalását a 60-as, 70-es, 80-as években. A Sansui cég világszerte elismertséget quadrofonikus receiverjeivel szerezte az 1970-es években. Készülékjeikbe egy olyan quadrofónikus szintetizárort (QS-1) építettek, amely képes volt két csatornás forrást négy csatornássá konvertálni. A Sansui 60-as, 70-es években készült termékeit nagy tisztelet övezi, és ez nem véletlen. Talán készülékeiket túl drága volt előállítani, és a kevés haszon piacképtelenné tette őket az egyre öldöklőbb versenyben. Sajnos a 80-as években elindultak lefelé a lejtőn, és egyre kommerszebb, olcsóbb termékeket gyártottak. Mára már nem maradt semmi a régi dicsőségből. A QR-1500-as készülékem 1972-ben készült, és máig makulátlan állapotban vészelte át az azóta eltelt négy évtizedet. Az 1500-as modell a QR széria alsó középkategóriáját képviseli.

Ami elsőre szembetűnik, az jobb oldalon a kettős hangerőszabályzó: a bal oldali a hátsó, a jobb oldali a front hangfalakat vezéreli. Ha négy hangfalat kötünk rá, a hangfalak mindegyikének 8 ohmosnak kell lennie, és ajánlatos egyforma típusból négy darabbal rendelkezni. Volt alkalmam így tesztelni a kis Sansuit, és meglepően szépen zenélt két csatornás zenét felkonvertálva. Amilyen gyorsan hódított az 1970-es évek elején a quadro hangzás (Még Zorán is hitt benne híres dalában), olyan gyorsan kiderült, hogy piacképtelen ez a technika. Valódi quadro élményhez ugyanis 4 csatornás jelet kell rákötni, azaz mind a 4 csatornából más-más zenének kell szólnia.

Ehhez vagy 4 csatornás lemezjátszóra, és ugyanilyen módon 4 csatornás lemezre van szükség (viszont a phono fokozat és a phono földelés a sor bal szélén található), vagy - és itt ez tűnik valószínűbbnek - 4 csatornás orsós magnóra van szükség, és azon valódi 4 csatornás szalagra. Ilyet az 1970-es években is nehéz volt találni, nemhogy manapság. A Pink Floyd és még pár együttes kiadott ilyen albumokat, de nem tudott ez a hang elterjedni.

A készüléket felnyitva elénk tárul az 1970-es évek elejének áramköri fejlettsége. Még nem beszélhetünk miniatűr, mikroszámítógépes áramköri elemekről, minden elnagyolt, és mai szemmel nézve kezdetleges. A készüléket bekapcsolva kellemes fények fogadnak bennünket. A rádió kijelzője az 1960-as, 70-es évek autóinak műszerfalát idézi, amit nagyon megnyugtató érzés nézni. Balra a bekapcsoló gombja, mellette két fejhallgató kimenet, egyik a elülső, másik a hátsó hangfalaknak, majd input választó gombok, mellette a csatorna váltás, negyed, fél turn, majd a fő input selector. A rádió állomáskeresője mellett lehet választani, hogy a négy csatornás hangra való konvertálás dekóder, vagy szintetizátor útján történjen. Valamelyest más a hang mindkét opciónál. Végül pedig a hangerő gombok. Na de milyen a hangja?

Volt szerencsém csöves erősítőt hallgatni. Nos, ennek a tranzisztoros receivernek a hangja döbbenetesen közel van a csöves hangzáshoz. Talán azért nem vagyok képes megválni tőle. A teljes harmonikus torzítása 0,8%, ami nagyon magas. Ma nem jelenhetne meg készülék ekkora torzítással. 

A gyár által megadott adatok az alábbiak:

Teljesítmény leadás: 15W/csatorna 8Ω-on (quadrophonikus)

Frekvenciaválasz: 30Hz to 30kHz

Teljes harmónikus torzítás: 0.8%

Bemeneti érzékenység: 3mV (MM), 180mV (DIN), 180mV (line)

Jel/Zaj arány: 60dB (MM), 70dB (line)

Csatorna szeparálás: 50dB (line)

Kimenet: 180mV (vonalszint), 30mV (DIN)

Hangfal impedancia: 4Ω to 16Ω

Félvezetők: 1 x FET, 1 x IC, 57 x tranzisztor, 24 x dióda

Méretek: 480 x 132 x 310mm

Súly: 9kg

Hangja döbbenetesen zenei, minden elemében nyugtató. Mire elég 15W? Azt gondolnánk, hogy nagyon kevés, de ez becsapós. Szobai hangerőket használva, 100W terhelhetőséggel bíró hangfalaimat játszi könnyedséggel, erős basszussal támogatva hajtja meg. Egy pillanatra sem tűnik kevésnek. Úgy lehetne legjobban leírni hangját, mintha egy templomban hallgatnánk hangversenyt. Az előtérben lévő közép és magas hangok nagyon nagy részletességgel, élethűen szólalnak meg, viszont a háttérben már mosás van. A sztereó tér hátrébb lévő hangjai mosódnak, egy kellemesen színezett masszává állnak össze. Ez nem hibája a készüléknek, hanem jellegzetessége. Nem tudok egyik másik készülékkel sem ilyen nyugtató, ringató hangot előállítani. Valakinek tetszik, valakinek nem. De nem lehet szó nélkül elmenni mellette. Komolyzenét, filmzenét mind a mai napig nagyon szeretek rajta hallgatni. Phono fokozata a legjobb (mivel akkoriban ez volt az elsődleges forrás). Fekete lemezzel lehet belőle kicsikarni a legszebb hangot. Nagyon szerethető, kellemes kis masina ez, nem lehet hasonlítani egyik másik készülékemhez sem, amelyhez szerencsém volt. Nem fogom eladni, mert mit kapsz ma 35-40 ezer Ft-ért, amennyit ér? Egy 46 éves kellemes hangú gyöngyszemet? Sokkal többet ér számomra lelkileg, mint az ára. Ezért marad, és néha itt zenél nekem a kis Sansui.  

Mivel megtartottam, modifikáltam rajta 1-2 dolgot. Nagyon vékony kábeleket fogadó csatlakozóját banándugósra cseréltettem, és hangját sikerült emelni, mivel a hangfalból visszajövő föld kábelt az eredeti konstrukció a készülék fém vázába vezette bele, ami hangi anomáliákhoz vezetett. Ezt a hibát a szerelőm kiküszöbölte, és azóta szebben szól a készülék, mint valaha, és még sok örömteli órát fog szerezni.

7/10