Sokáig érlelődött a fejemben, hogy egyesítsem a történetírást és a zeneajánló rovatot. Fogadjátok szeretettel az első Retrofuturista science fiction novellát. Megjelenését '23 október 23-ára időzítettem, magam módján tisztelegve a hősök előtt. A rajzokat én magam firkantottam.

2035. február 8-án haltam meg hirtelen, váratlanul, minden előzmény nélkül. Nem tudom pontosan, hogyan történt. Amikor fel tudtam volna fogni mi történt, már nem éltem. Azt hiszem, ezt hívják balesetnek.

Korábban megsemmisülésre számítottam, mivel elég földhözragadt világképem volt természetfeletti gondolatok nélkül. Nem ez történt. Egy modern, ízlésesen berendezett szobában ülök megfiatalodva és 30-40 év közötti egészséges férfitestem van. Felkelek az ágyról, teszek pár mozdulatot, dörzsölgetem a szemeimet. Megcsípem magam, nem történik semmi. Kisvártatva egy hang szólalt meg a plafonba szerelt hangszórókból:

• Üdvözöllek a T45fhg kódjelű transzfer bolygón. Földi életed pontszáma 23453trc.
• Hello! Ki vagy? Ez mit jelent pontosan?
• Most nem számít, hogy ki vagyok. A pontszám azt jelenti, hogy életed lehetőségeit 34%-os hatékonysággal aknáztad ki, ez az országodban igen kiválónak mondható. Neked sem sikerült eltalálni azonban, hogy mi van ideát.
• Miért, mi van ideát? Meghaltam, igaz?
• Igen, meghaltál Földi értelemben.
• Most mi következik? Megmondjátok, hogy milyen ember voltam és aszerint kerülök jó vagy szar helyre?
• Nem igazán.
• Kik vagytok? Mégis mi következik?
• Minden univerzumot az agyadban lévő idegsejtekhez hasonlítanék, amelyek között fellépő kölcsönhatás értelmes tudatot alkot, csakúgy, mint a tiéd. Ezek azonban olyan módon kapcsolódnak, amelynek megértése kívül áll képességeiteken.
• Minden univerzum a többivel együtt egy értelmes tudatot alkot? Az egész egy hatalmas agy?
• Elég legyen annyi, amennyit mondtam. A valóság teljességét az emberi tudatod nem bírná elviselni. Számos vetülete van a valóságnak, amit érzékszerveitek nem tudnak fogni. Ezek 1%-át sem ismeritek, de ügyes gépeket alkottatok infravörös, ultraviola sugárzás, elektromágneses mezők érzékelésére. Képzeld el, hogy ezer meg ezer olyan létforma, jelenség és valóságos dolog létezik ezek mellett, amelyeket nem tudtok sem érzékelni, sem felfogni.
• Mi a célotok a Földi élettel?
• A Földi élet – ahogyan azt te ismerted – be nem avatkozással érintett jellege gyönyörű történeteket alkot, amelyek hasonlítanak a ti legjobb könyveitekhez és filmjeitekhez. Nevetünk, sírunk, alkotunk, érzünk és együttérzünk. A világmindenség az általatok ismert élet és más létformák nélkül, sivár élettelen kő- vagy gázbolygókkal szerinted is biztosan értelmetlen lenne.
• Ez igaz, de soha nem avatkoztatok be?
• Az általad ismert bolygón nem.
• Miért?
• Ha megmutatjuk magunkat, az emberek elfelejtenek maradék részben is magukról gondoskodni és mindent csak kérnek. Azonnal ránk támaszkodnak, amelynek katasztrofális következményei lesznek. A rendszereket tartó természetes oszlopok összeomlanak. Ettől tartjuk csodálatosnak, hogy csak figyeljük, tudtok-e hosszabb ideig fenntartható rendszereket létrehozni, tudtok-e kozmikus lénnyé válni, amikor a bolygótok órája ketyeg, de eddig még mindegyik próbálkozás kudarcba fulladt. Ki tudjátok-e nőni a háborúkat? Tudtok-e testvérekként osztozni egy bolygón? A fejlődés ára a lelketekben rejlő békétlenség. Ez a belső drive és a csodálatos agy, ami kiemelt benneteket az állatvilágból, tragédiátokat is jelenti. Még nem sikerült úgy megjavítani, hogy a fejlődésetek is megmaradjon. A hibákat ideát orvosoljuk és a be nem avatkozás miatt kialakult szenvedést megpróbáljuk bőségesen kárpótolni.
• Hogyan kárpótoljátok?
• Privát bolygóval.
• Az meg mi?
• Mi nem ítélkezünk felettetek. Fogalmunk nincs, hogy te erkölcsileg milyen életet éltél, mivel a saját erkölcseitekhez méricskélitek magatokat. Fából vaskarika, ahogy mondanátok. A Föld az emberek visszajelzései alapján a beteljesületlen vágyak világa. Úgy döntöttünk, léteznie kell a beteljesült vágyak világának, hogy a világ rendje egyensúlyba kerüljön.  Közös bolygón a vágyak ütközése elkerülhetetlen, így egyedi bolygókat alkotunk személyre szabva. A privát bolygó egy olyan hely, amit Te álmodsz meg magadnak. Milyen világban szeretnél élni?

Ezen a ponton körülbelül egy órán keresztül előadtam nézeteimet az ideális világról, és kértem, hogy a családom hiányába ne pusztuljak bele. Egyesülni szeretnék a családommal, amikor eljön az idő.

• Rendben, a T7854Tsgh kódjelű privát bolygót előkészítettük számodra. Nagyon hasonlítani fog a Földhöz, de minden olyan lesz rajta, amilyennek megálmodtad.

Egy gyönyörű hálószobában tértem magamhoz. A hálószobának saját erkélye volt, amely a tatai Öreg-tóra nézett. 

A reggeli levegő illatát magamba szívtam. A kezemen lévő okosórából egy hang szólalt meg: 

• Üdvözöllek a T7854Tsgh nevű privát bolyódon. A személyi asszisztensed vagyok, de bárhogyan hívhatsz, ahogy jólesik. Nem haragszom meg, ha ignorálsz, megteheted.
• Nagyon szokatlan ez most nekem – feleltem – így szeretném, ha csak akkor szólnál hozzám, amikor kérem. Szeretném megnézni, mi ez a hely.
• Rendben – felelte az órám – De ne feledd, itt majdnem minden úgy van kialakítva, ahogyan azt kérted. A többi részt is megpróbáltuk ehhez igazítani, de ezekért nem viselünk felelősséget. Próbálj meg elégedett lenni.

A hálószoba mellett volt egy tökéletesen berendezett fürdőszoba pont a saját ízlésemmel kialakítva és berendezve. Lefürödtem, a víz hőfokát állítani sem kellett, azonnal kellemes volt. Kedvenc illatú tusfürdőm és parfümöm ott volt a szekrényben. Fürdés után a gardróbszoba felé vettem az irányt. Kinyitottam és megláttam benne mindazokat a ruhákat, amelyek valaha tetszettek kirakatokban vagy divatlapokban. Felvettem egy kényelmes lezser, de elegáns szettet, belőttem a hajam és kimentem a hálószobából. A ház hatalmas volt, kb. 250 négyzetméter lehetett. Egy teljes nagycsalád kényelmesen elfért volna benne, azonban kongott az ürességtől. Lent egy gyönyörű tágas nappali amerikai konyhával, abból nyílik egy dolgozószoba és egy hifi szoba. A hűtő tele volt friss, igényes élelmiszerrel, de én mégis egy tál corn flakest reggeliztem, nem voltam képes többre, annyira izgatott voltam. Az asztalon volt egy okostelefon. Megismerte az arcom, feloldott. Megláttam a dátumot. 2024 április 5. volt, negyven éves voltam. Belenéztem a tükörbe. Jól néztem ki, testem jó karban volt. A dolgozóban ott volt pont az a számítógépem, amelyet akkoriban használtam. 

Hamarosan egy humanoid robot jött elő az egyik szobából és megszólalt:

• Üdvözöllek, Wtronic 225 típusú általános háztartási robot vagyok. 4 naponta kitakarítom a házadat, mosom ruháidat és főzök neked olyan ételt, amilyet kérsz. Kérlek, 1 hétre előre egyeztessünk menüt, mert úgy rendelek hozzá alapanyagot.

A számítógép mellett egy banki mappa volt tele csupa banki szerződéssel az én nevemre szólóan. Az utolsó papíron internetbanki belépésem kódjai voltak. Számítógépem fel volt kapcsolódva a ház wifi routerére. Óvatosan bepötyögtem a belépési adatokat, majd megnyomtam az entert. Számlám egyenlegétől elvesztettem eszméletemet.

• Számlán felhasználható egyenleg: 563.000.000,- EUR
• Befektetési jegy A: 29.000.000.000,- EUR (biztonságos portfólió)
• Befektetési jegy B: 19.000.000.000,- EUR (kiegyenlített portfólió)
• Befektetési jegy C: 456.000.000,- EUR (kockázatos portfólió)
• A bank részvényében: 23.000.000.000,- EUR
• Számos egyéb kisebb befektetés

Számlatörténet:

Múlt havi jövedelem (osztalék, befektetéseim hozama): 57.000.000,- EUR

Minden rezsiköltségem csoportos beszedéssel fizetve: havi 2.600.000,- EUR

Úristen, félelmetesen vagyonos vagyok. Ennyi pénzre nem lehet a semmiért szert tenni, utána kell mennem, hogy ki is vagyok valójában. Le kell nyugodnom. Furcsamód nem lettem eufórikusan boldog ettől. Arra gondoltam, hogy valami hatalmas cégcsoport vezetőségébe várhatnak engem, én meg elkéstem, a kávémat szürcsölgetem. Elővettem telefonomat, számítógépemet, keresem az e-mail fiókomat, nulla eredménnyel. Próbálok belépni Földi e-mail fiókomba, de teljesen más nevű szolgáltatók és cégek uralják az internetet. Túl sok hihetetlen dolog történik velem. Ki vagyok én ebben a világban? Okosórámat szólítottam, amely arról tájékoztatott, hogy nyugodjak meg, teljesen szabad vagyok. Egy hete adtam el az összes cégemet, az abból befolyt összegek és befektetéseim hozama bőségesen elég bármilyen anyagi dologra, amit csak megkívánok. Bármit megvehetek, bármit megtehetek, amit a törvény nem tilt. libabőrös lettem az eufóriától, ami megcsapott a totális szabadság és a korlátlan anyagiak révén. Tanulmányoznom kell az itteni törvényeket, na de ne szaladjunk ennyire előre. Ezen a ponton úgy döntöttem, hogy inkább pihenek egyet. Nagyon könnyen becsavarodok a sok ismeretlen és hihetetlen dologtól. Miután lenyugodtam, fiókomban megtalálom irataimat. Nevem más, mint a Földön volt.

A házam kulcsait könnyen megtaláltam.  A ház alagsorában egy garázs van. Biztosan sétálni szeretnék? Benyitok a garázsba. Egy szögletes autó van letakarva a garázsban piros lepedővel. Ahogy a takarót szedem le az autóról, sírni kezdek, mint egy gyerek. Egy újszerű piros 1986-os évjáratú Alfa Romeo 75 Turbo Evoluzione van a garázsomban.

Meghúzom a szögletes kilincset a vezető oldalán, beülök. Az autónak új autós illata van. Emlékszem, hogy gyermekként mennyire vágytam egy ilyen autóra. Persze sosem lehetett, mivel csak 500 készült belőle, mind gyűjtőknél van, illetve itt nálam egy. Itt egy. Olyan gyermeki érzelmek kerítettek hatalmukba, hogy keservesen sírtam, ahogy csak kifért belőlem. A km számláló 0000006 km-t mutatott. Meghúztam a motorháztető nyitóját, ellenőriztem az olajszintet, tökéletesen rendben volt, a motortérben Selénia matrica mutatta az olaj típusát és viszkozitását. Indítóztam. A motor azonnal beröffent, az 1.8 turbo duruzsolni kezdett. Jéghideg libabőr járja végig a hátamat. A kesztyűtartóban megtalálom a forgalmit nevemre írva, valamint a garázs távirányítóját. Az autón vadiúj Pirelli sport abroncsok. Ahogy a garázs nyílik, úgy csapja meg a szemem a napfény. Kihajtok az utcára. Ekkor jött a következő sokkhatás. Az utcák rendezettek, tiszták. A házak mindegyike vagy új, újszerű, vagy igényesen felújított. Nyoma nincs azonban a házak körül kerítésnek, az általában hiányzik, vagy térdig érő sövényeket látni. Az épített környezet letisztult, esztétikus, miközben jól ismert utcákon megyek. Ez egészen biztosan Magyarország, de egy másik Magyarország. Bal oldali kesztyűtartóban egy kazetta lapul, amit betettem az autórádióba. 

A szegénység vagy a nélkülözés nyomait nem látom sehol. Minden út, padka és járda olyan, mintha a legnagyobb igényességgel alakították volna ki. Kátyú vagy a töredezés az utakon sehol nincs. Nem látok elhanyagolt dolgot sehol. Mindennek van felelős gazdája, nem csak tulajdonosa. A parkok gyönyörűen megtervezettek, tiszták, igényesek. Az egyik parkban sétálnom kellett, így megálltam a parkolóban. Autóm mellett csupa olyan autó állt, amilyenre az emberek általában vágynak, nem pedig olyanok, amilyenre telik. Ahogy elnézem az embereket, a ruháikat és a dolgaikat, egyre inkább úgy tűnik, hogy ők is tehetősnek tűntek. Nem baj, hogy nem tudok kitűnni ezzel a dologgal. Sohasem vágytam ilyesmire. 

A parkban leültem egy padra és elővettem a telefonomat. Rá kellett keresnem Magyarország történelmére, amiben biztos voltam, hogy másképpen alakult, mint amit előző életemben ismertem. Nem volt második világháború, így annak minden következménye sem sújtotta kontinenst. Az 1990-es és 1994-es választásokon egy olyan párt győzedelmeskedett, amelyről még soha nem hallottam. MEP, azaz Magyar Egészség Pártja. Rá kellett keresnem, hogy mi ez a formáció, aminek ez a Magyarország fejlettségét köszönheti.

A következő információt találtam.

A Magyar Egészség Pártja alapvetően másképpen viszonyult a politikához, mint az eddigi politikai formációk. Nem a klasszikus bal-jobb tengelyen határozta meg magát, hanem fókuszában és céljában az egyén testi és mentális egészsége foglalt helyet. Nem foglalt állást vallási vagy világnézeti kérdésekben, abban a szabad választások oldalán állt. A gazdasági versenyből kiesett emberek számára hatékony programokat szervezett, amelynek köszönhetően visszanyerték egészségüket, produktivitásukat. Politikáját teljes mértékben annak rendelte alá, hogy támogassa az egészségügyet és az oktatást a testmozgás és élmény alapú, XXI. század kihívásainak megfelelő reformokkal. 

A magyar és külföldi tulajdonú cégek hálója versenyképes, egészséges gazdaságot és korábban csak Nyugat-Európában látott szintű jólétet teremtett. A költségvetés tizedik éve többletes. Az államadósság a GDP 10%-a alatt van és Alkotmányban rögzített, hogy nem mehet ezen szint fölé. A GDP azonban olyan hatalmas, hogy ez a 10% kb. annyi, mint korábbi életem Magyarországán 60%. A térségbeli környező országok is hasonló pályát jártak be, mindegyikük teljes mértékben felzárkózott a világ élvonalához. 1982-ben csatlakoztunk az EU elődjéhez, majd ott voltunk Maastricht-ban is, az Eurót az elsőkkel együtt bevezettük.

Ez azt jelenti, hogy vágyaimnak megfelelő folyamatok zajlottak Magyarországon, ezek az én politikai nézeteim voltak, noha soha nem volt pártom. Ezt követően a gyönyörű és rendezett Alsógallára érkezve azon utcák felé vettem az irányt, ahol korábban irdatlan szegénység volt. Most ennek a nyomát nem láttam. Lebontottak minden felújításra alkalmatlan épületet, helyettük takaros, ápolt házak, középületek, rendezett kertek, parkok, sportpályák, játszóterek épültek. A szolgáltatási és árubeszerzési lehetőségek bőségesek és megfelelnek a világ élvonalának.

Hetekkel később kezdem megszokni, hogy álmaim Magyarországán autózgatok és sétálok következő életemben, miközben akkora vagyonnal rendelkezem, amekkorát elképzelni soha nem tudtam. Készpénz ugyan papíron létezett azoknak, akik nem bíztak a biometrikus fizetésben és a bankokban, de gyakorlatilag senki nem használta. Egy üveg ásványvizet és egy hot-dogot kértem egy parkban. 5 EUR-t fizettem, majd boldogan elfogyasztottam az uzsonnámat. A kezdeti sokkhatás kezdett boldogsággá válni zsigereimben. Újra csodálatos eufórikus boldogság járta át testemet. Mindig erre vágytam. Hazám a világ top 5 legfejlettebb országa között van és a világ egy játszótér, ami csak arra vár, hogy felfedezzem. Miután megtöröltem a számat, remegve írtam be telefonomba: „Tatabánya autószalon”. Keresőm megkérdezte, hogy Bánhida, Alsógalla vagy Felsőgalla településeket értettem-e ezek alatt. Tatabánya ugyanis nem egyesült, ahogyan nem volt soha szovjet megszállás sem. Szinte minden elképzelhető autómárka képviseltetve volt, de volt Ferrari szalon is Alsógallán. Beírtam a telefonom térképébe a címet és odahajtottam. Alfa 75-ösömet a parkolóban hagyva besétáltam a szalonba és kiválasztottam egy piros Ferrari Romát. Közöltem, hogy ezt az autót szeretném megvásárolni. 260.000 EUR. Aprópénz. A szerződésen alig száradt meg a tinta, már a gyönyörű sportkocsi volánja mögött ültem. Olyan boldogságot éreztem, mint még soha. Újra sírtam, mint egy kisgyermek. Ez a mennyek országa. Tapossunk a gázra.

A következő hetek a szuperautózásról szóltak. Szinte az összes kapható szuperautót megvásároltam és kipróbáltam a közutakon, majd versenypályákon. Mivel saját képességeim egy idő után igencsak lekorlátozták vezetési lehetőségeimet, úgy döntöttem, hogy autóversenyző iskolába fogok járni. 2 év alatt vezetési képességeimet testem és agyam fizikai határaihoz igazítottam, utána izgatottan váltottam ki versenyző licenszemet, hogy megtudjam, hogy ez mire elég. Befizettem magam versenypilótának Európa legnevesebb túraautós bajnokságaiba, amelyeken vegyes eredményeket értem el. Két éve lakom a paradicsomban, de most először éreztem furcsa, elégedetlen érzést. Bármennyire is élveztem az autóversenyzést, minden géposztály a szezon végére unalmassá vált. Miután elmondhattam magamról, hogy a világ legegzotikusabb autóit vezethettem a világ nagy versenypályáin, mindig azon vettem észre magam, hogy huszadszorra már nem élvezem igazán a pezsgő locsolását. A vágyaimnak élek, álmaim autóit vezethetem, csak éppen valami mintha hiányozna. Párszor győztem ugyan, párszor kiestem. A győzelmi mámor egy idő után ürességbe váltott át. Nem értettem a dolgot, most miért nem vagyok boldog?

Egy kávézóban ültem, amikor rájöttem, hogy magányos vagyok. Minden társaságom versenyoktatókból, versenymérnökökből és a boxutca elfoglalt forgatagából került ki, ahol minden az autókról szólt. Elkezdtem beszélni az órámhoz, az pedig válaszolt:

• Miért csökken és veszik el az autózás öröme? Arra vágytam, hogy egész életemben csodálatos autókat vezessek. Bármikor megtehetem, mégsem érzem azt, amit az elején.
• A gyermekek is örülnek először a karácsonyi ajándéknak, játszanak vele akár hetekig, majd minden játék ugyanott köt ki. Az unalom annak a jele, hogy nincsen számodra értelme annak, amit csinálsz.
• Miért nem örülök annak, hogy félelmetesen vagyonos vagyok? Mindig erre vágytam.
• Erre vágytál a túlvilágon, megkaptad. A legtöbb ember első kívánsága egyébként ez, csak éppen nem tettél érte semmit. Nincsen jelenésed semmilyen cég semmilyen pozíciójában, így kérted, mert pontosan tudtad, hogy ez elvenné az idődet az életed élvezetétől. Ne feledd, ezen a világon minden pontosan úgy van, ami korábbi életed vágyainak leginkább megfelel.
• Kinek tudok segíteni a hatalmas vagyonommal? Hogyan tegyem magam hasznossá?
• Ezen a bolygón nincsenek rászoruló emberek, emiatt nem igazán tudsz jótékonykodni sem. Mindenki magas színvonalon eltartja magát. Nincsenek sem beteg, sem elesett emberek, mert azt kívántad, hogy az új otthonod bolygóján mindenki egészséges és nagyon vagyonos legyen. Kívánságod teljesült.
• Rengeteg kérdés és furcsa érzelem kavarog bennem és nyomorultnak érzem magam, amiért eddig nem kerestem emberek társaságát.
• Fogadd el, hogy vannak dolgok, amelyekre soha nem fogsz választ kapni és amelyeket emberi aggyal soha nem fogsz felfogni. Inkább találd meg ennek a vágyott életednek az értelmét és célját, mert jelenleg gyerekként viselkedsz. 

Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy valahogy megszabadulok hatalmas vagyonomtól és megpróbálok átlagos életet élni, hátha úgy visszajön korábbi életem minden napján átélt furcsa, de hiányolt feszes izgalma. Ahogy az utcán sétálok, egy épületegyüttes ragadja meg a figyelmem. Keltető-Óvoda/Bölcsőde-Iskola, ahogyan a helyi emberek hívják, KÓBI. Az intézmény ajtaja nyitva volt előttem, ahogyan semmilyen középület nincsen lezárva senki előtt. Egy üvegpiramis épület volt a keltető. Ameddig a szemem ellátott, csecsemők voltak egy helyiségben kék és rózsaszín rugdalózóban, de rengeteg. Egy hölgy mellém lépett és megszólított:

• Úgy jött, mintha soha nem járt volna még KÓBI-ban.
• Nem, csak csodálkozom, hogy mi ez. Szülészet?
• Olyasmi, csak itt senki nem születik. Nem hiszem el, hogy nem tudja.
• Mit?
• Hogy itt minden gyermek burokban születik.
• Hol vannak a szülők? Hol vannak az anyák és apák?
• Nem tudjuk.
• Miért?
• A természetes születésszám az elképesztő jólét miatt olyan alacsony, hogy azokat a gyermekeket, akik hiányoznak a népesség szinten tartásához, előállítjuk. Az emberek nem alakítanak ki réges régen egészségesnek hitt párkapcsolatokat, vagy aki akarna ilyet, nem talál hozzá párt, így nem jön létre elég család. Hívhatnánk a dolgot állami gondozásnak, de a nevelők rendszere a kapcsolódó lakóparkokkal és játszóterekkel, játszóház komplexumokkal együtt olyan környezetet alkot, ami ezeknek a gyermekek testi, értelmi, érzelmi fejlődését leginkább figyelembe veszi.

Ez nem lehet. Én olyat biztosan nem kívántam ebbe a világba, hogy ne legyenek normális párkapcsolatok, családok. Lassan elkezdett leesni, hogy egy olyan országot kívántam, ahol mindenki maximálisan élvezi az életet szinte korlátlan anyagi lehetőségekkel. Kívánságom végig nem gondolt egyértelmű externáliája következtében a természetes szaporodás szinte nullára csökkent. Az unalomba fulladt autóversenyzés után most először éreztem azt, hogy valamit csúnyán elrontottam. A babák szemébe néztem és egyszeriben elszégyelltem magam. Szükségük lenne az otthon melegére, egy szerető anya ölelésére. Ezt intézményektől nem fogják megkapni. Először éreztem magam nyomorultnak és szánalmasnak. Megfogtam egy baba kezét és megsimogattam puha kézfejének bőrét. Akkor megfogadtam, hogy nem hagyom ezt annyiban.

Az intézmény olyan sokkos állapotba hozott, hogy kénytelen voltam hazamenni és lefeküdni ágyamba. Folyamatosan azon kavargott a fejem, hogy ezt a világot én hoztam létre, ezek a saját vágyaim? Csupa anya és apa nélküli baba? Professzionális nevelők apa és anya helyett? Belenéztem a tükörbe. Nem azt láttam, aki voltam. A babák arcától nem tudtam szabadulni. Nem voltam teljesen meggyőződve, hogy igazságos és jó rendszert hoztak létre vágyaim. Kétségek kezdtek el gyötörni. Minden ember alkotta világ szükségszerűen hibás. Ember vagyok. Ezt mondogattam magamban, ezzel próbáltam nyugtatni magam.

A következő napjaim azon teltek, hogy kitaláljam, hogyan fogom resetelni a világot. Ugyanezt a maximálisan fejlett és jómódú Magyarországot akartam szerelmespárokkal, családokkal, szülők által tologatott és nevelgetett babákkal. Nem érdekelt az az ötlet, hogy esetleg ezt külföldön megkapom. Ez az én hazám, ezt én csináltam, ezért vagyok felelős. Lelkiismeret-furdalásomat eleinte utazással csillapítottam, magányomat pedig társaságok, kapcsolatok keresésével.

Miután kipipáltam a Föld összes olyan látványosságát, amelyek bakancslistámon szerepeltek, kitaláltam, hogyan fogom újratervezni ezt a világot. Balesetet idézek elő. Egyszer már sikerült. Egészen biztosan visszakerülök a „transzferbe” és új privát bolygót hozhatok létre, ahol megpróbálom a jelenlegi fájó hibáit orvosolni. Féltem az öngyilkosságtól, mert azt gondoltam, hogy azért biztosan büntetés jár. Úgy döntöttem tehát, hogy veszélyes dolgokat fogok csinálni „addig jár a korsó a kútra” jeligével.

Először gyorsasági motorra váltottam, de motoros képességeim és motorjaim olyan jók voltak, hogy félelmetes tempó és döntögetés ellenére 50 ezer km alatt sosem esett bajom. Ezután türelmetlenségem az ejtőernyőzés felé terelt. Ha ott sem sikerül meghalni, akkor jön a szárnyasruha vagy a Mount Everest mászás oxigénpalack nélkül.

Az ejtőernyős iskola fél évemet vette igénybe, amely során igen intenzív gyakorisággal ugrottam először tandem módon, majd egyedül. Nagyon élveztem az ugrásokat, sikerült visszahozni egy kis elveszettnek hitt izgalmat. 67. ugrásom mindent megváltoztatott. Ekkor ejtőernyőm és póternyőm is felmondta a szolgálatot. Halálfélelmem lett, ami hosszú évek óta az első igazán erős érzés volt. Azt gondoltam, itt a vége. Bekerülök újra a váróba és új privát bolygót hozok majd létre. Olyat, amivel ötvözöm korábbi Földet a jelenlegi világgal. Olyat, ami nem csak a maximális élvezetről szól. Borzongással töltött el, a megoldás izgalma. Ahogy közeledett a felszín, úgy szorítottam össze szemeim és vártam a becsapódást.   

Mivel 1 kilométeres magasságból tehetetlenül zuhantam a Földre, meg kellett volna halnom. Testem azonban ott feküdt a földön, és egy karcolás sem esett rajta. Tudatom teljesen ép maradt. A sokkhatás, hogy nem ezt vártam, olyan erős volt, hogy nem tudtam felállni. Órámat kérdeztem, mi történt.

• Azt kívántad, hogy legyél sebezhetetlen. Kívánságod teljesült. Értesítenem kellett azonban a hatóságokat, hogy egy személy szabadeséssel zuhan és megküldtem a becsapódás GPS koordinátáit.
• Ezt nem kellett volna
• Sajnálom, ez egy automatikus protokoll. Hamarosan itt van a Rendőrség és a mentőegység, öt percen belül.

Agyam azonnal kapcsolt, hogy ez mit jelent. Az emberiség nem tolerálja, ha valaki természetfeletti képességekkel bír. Sebezhetetlen vagyok, hurrá. Ez azt jelenti, hogy bezártam magam erre a helyre. Óriási. Hiába vagyok sebezhetetlen, el tudnak kapni és be tudnak zárni valami laborba vizsgálni a testem.

Nem sokkal később szirénázó mentő-, tűzoltó- és rendőrautók jelentek meg a láthatáron. Lekapcsoltam magamról rossz ejtőernyőmet és azonnal rohanni kezdtem az ellentétes irányba. Telefonomat és órámat gyorsan elástam egy olyan helyen, amire úgy gondoltam, hogy később megtalálom. Végre csontig hatoló izgalmat éreztem, de valahogy nem voltam boldog tőle. Futni kezdtem. A Gerecse hegység Tatabánya, vagyis Alsógalla melletti részén voltam, megismertem a Ratzinger Vnice kilátót. Innen a levegő után kapkodva a Szelim-Barlang felé vettem az irányt. hallottam az engem keresők egyre közeledő hangjait. Biztos voltam benne, hogy a barlangban is keresni fognak, így a barlang száján kimászva eszembe jutott egy rejtekhely. A barlang tetején van egy lyuk, ami körül van zárva kerítéssel, nehogy valaki beleessen. Korábbi életemben ez egy deszkás kerítés volt, ebben a világban azonban egy átláthatatlan betonkerítés. A kerítés belső oldalának tövében meghúztam magam és mindig arra az oldalra másztam, ahol keresőim hangját hallottam. Pár órát eltöltöttem így, majd egyik átrohanásom során megbotlottam és persze belecsúsztam a lyukba, sok métert zuhanva a Szelim-barlang belsejébe. A becsapódás természetesen sem fájdalmat, sem sebesülést nem okozott. Kimásztam a barlang autópálya felé néző száján, majd a domboldalon rohantam a Turul szobor irányába, párszor megbotlottam a lejtős talaj miatt. Amikor a Turulnál kilyukadtam, már egy másik csapat rendőr várt. Felszólítást kaptam megafonon, hogy nem akarnak bántani, tudják, hogy nem követtem el bűncselekményt, adjam meg magam. Csak szeretnének kórházba szállítani, megvizsgálni és elengedni. Ezt nem vettem be, mert az engem keresők száma olyan sok lett, ami egyértelművé tette, hogy vágják, hogy megmagyarázhatatlan „csoda” történt. Végül a Turul szobor lábánál már vagy 20-30 rendőr közelített felém fegyverek helyett hálóval. Sebezhetetlen vagyok, jutott eszembe. Hát akkor ugrani fogok. Ezzel nekifutásból a 4-4 sávos M1 autópálya felé a levegőbe vetettem magam.

Gurultam, ütköztem, szikláknak ütődtem, egészen furcsa dolog volt sebezhetetlenül gurulni egy lejtőn. Sebezhetetlenség mellett fájdalmat sem éreztem egy hétköznapi szint felett, ezt is kértem, mielőtt ide jöttem. Hamarosan az autópálya közelében találtam magam. Tudtam, hogy el kell tűnnöm innen. Ha átmegyek az autópálya másik oldalára, egy kis előnyhöz jutok. Az autópálya rettentő forgalmas volt, de nem volt bennem félelem, hogy átszaladjak rajta. Dudálás, vészfékezés és egy koccanásos baleset volt átkelésem mérlege, de sikerült átjutnom a másik oldalra. Eszembe jutott, hogy ebben az országban nincsen bűnözés. Ezért Alfa 75-ösömnek ott kell lennie, ahol azt pár éve hagytam, a Ferrari szalon mellett. Rohantam tovább, próbáltam kiszámíthatatlan cikkcakk irányban haladni, hogy üldözőimhez képest előnyömet megtartsam. Elértem a Ferrari szalont, valóban ott állt a parkolóban a piros Alfa 75 Turbo Evoluzione.

Emlékeztem arra, hogy a kulcsot a gyújtásban hagytam. Az autó ajtaja kinyílt, beültem a szögletes 80-as évekbeli formákkal átszőtt utastér vezetőülésébe. Az indítókulcs azonban hiányzott a helyéről. Miközben az összes rekeszt átvizsgáltam, egy női hang szólalt meg a hátsó üléssorról:

• Ezt keresed? – és lóbálni kezdte a kulcsot az orrom előtt.

Egy gyönyörű arcú, barna hajú nő volt az, fekete bőrszerű kapucnis ruhába öltözve.

• Ki vagy te? Kérem azt a kulcsot, most azonnal! – mordultam rá.
• Loretta vagyok és te elég nagy szarban vagy. Szerinted beindul egy 80-as évekbeli olasz kocsi több éves állás után? – azzal hozzám vágta a kulcsot.

Indítózni kezdtem, a motor azonnal beröffent elképesztően nyers turbós motorhangot produkálva.

• Ott az aksid és kaptál egy újat – és a szelektív hulladékgyűjtő felé mutatott, a veszélyes hulladék kukára.

Kigurultam a parkolóhelyről és a tatai otthonom felé vettem az irányt.

• Honnan tudtad, hogy itt leszek? – Kérdeztem.
• Utasítást kaptam, hogy jöjjek ide, öntsek olajat ebbe az autóba és tegyek bele új aksit és a kerekeit fújjam fel.
• Kitől kaptál utasítást?
• Ez most nem fontos, ahhoz képest, hogy most hova is mész?
• Hazamegyek, téged pedig hazaviszlek vagy kiteszlek, ahol kéred, nagyon köszönöm a segítséget „odaátról”, ígérem, hogy jobb ember leszek.
• Azt hiszem, nem érted miről van szó. Nem mehetsz haza.
• Miért nem mehetek haza?
• A PBV kutatja a házadat utánad.
• Mi az a PBV?
• Privát Bolygó Védelmi erők. Elkezdtél veszélyt jelenteni erre a rendszerre, erre az országra.
• Megegyezek velük, lefizetem őket. Temérdek pénzem van.
• Vagyis volt.
• Miért?
• Bankszámláidat zárolták. Nem mehetünk Tatára, mindenhol keresni fognak. Sebezhetetlenséged természetfeletti dolog. Megborítja az emberek világát, ki tudja mi lenne abból, ha szabadon mászkálhatnál. Be kell, hogy zárjanak téged egy olyan helyre, ahol szépen mindenki elfelejt, te pedig örökké élsz majd ott, mivel olyan „okos” voltál, hogy nem kértél öregedést. Hajts fel kérlek az M1-re Budapest felé.

Ebben a pillanatban a visszapillantóban szirénázó rendőrautók tucatjai tűntek fel, az autópálya felhajtót egy autó eltorlaszolta, mellette rendőrök integetnek minden autónak, hogy álljon meg ellenőrzésre. Azt gondoltam, most vagy soha. Alfám üzemanyagszint jelzője sajnos 1/4-ig töltött tankot mutatott, képzett autóversenyzői licenszemnek pedig most készültem igazán hasznát venni. Visszakapcsoltam két sebességet és a gázba tapostam. Tudtam, hogy a hátulja úszni fog az állott gumik miatt, így már előre készültem a megfelelő irányú ellenkormányzással. Az Alfa 75-ös brutális gurgulázással, a Garrett turbó sivítással kilőtt az autópálya irányába. Noha a sor4 turbó motor papíron csak 155 lóerőt tudott, ami eltörpül szuperautóim képessége mellett, a kocsi súlyeloszlása és könnyű súlya és korabeli megépítése miatt sokkal erősebbnek érződik, ügyes váltásokkal 7 másodperc alatt elérte a 100 kilóméter per órát, pont belefértem abba a résbe, ami a rendőrautó és a szalagkorlát között felvitt az autópályára. 

Az autópályán félelmetes hajsza kezdődött, immáron újra üldözőbe vettek. A hajsza során hajmeresztő manőverekkel próbáltam üldözőimtől minél távolabb maradni, néhol le kellett hajtanom az 1-es útra, hogy kikerüljem az előttem tornyosuló autókat, majd vissza a pályára Budapest felé. Ezúttal helikopter is követni kezdett, folyamatos felszólítást kapva a megállásra. Soha nem ismert izgalmakat éltem át a hajsza során, talán titkon egy kicsit élvezni is kezdtem, miközben van egy utasom, aki úgy látszik, védelmébe vett, így ő az egyetlen reményem arra, hogy ebből a szarból kivakarjam magam. Luxus lenne nem megbízni benne, mert ha ő nem, akkor ki fog megmenteni attól, hogy bezárjanak?

Alfám üzemanyagszintje Budapesthez közeledve a durva igénybevételnek köszönhetően kezdett a nullához közelíteni, így mindenképpen meg kellett állni tankolni. Lorettát kérdeztem, hogyan csináljuk:

• Itt egy töltött pisztoly. A belépőmnél rád akartam fogni, de aztán rájöttem, hogy felesleges. Állj be a következő benzinkúthoz, szállj ki velem együtt, fogd a pisztolyt a halántékomhoz és tankolj. Ezzel két legyet ütünk egy csapásra. A PBV megtudja, hogy van egy túszod, így nem fogják a száguldó kocsit megsemmisíteni. A másik, hogy meg tudod tankolni az öreg Alfát.

Mindent úgy tettem, ahogy Loretta mondta. Sikeresen megtankoltam rendőr sorfal gyűrűjében, majd Loretta kérésére fizetés nélkül elhajtottam. Soha nem csináltam még ilyet. Azt mondja, hogy ha bemegyek fizetni, végem lett volna. Szinte hányingerem lett attól, hogy bűncselekményt követtem el, amit nem éreztem viszont akkor, amikor a PBV lefizetésére gondoltam. Soha nem csináltam még ilyet. Az Alfa tovább száguldott Budapest felé.

Budapest gyönyörű volt. Mindig is az volt, de most olyan elképesztő pompában mutatkozott, hogy sehol nem láttam nyomát a szocialista korszaknak. Álmaim Magyarországán nem volt második világháború, külföldön pedig sem Hitler, sem Sztálin nem született meg, sem olyanok, akik a helyükbe léptek volna. A házak emiatt olyan állapotban maradtak meg és fejlődtek, ami leginkább megfelelt természetes történetüknek. Engem viszont üldöznek, így a BAH csomópont felé vettem az irányt, ami némiképp másképp nézett ki és nem így hívták. A Gellérthegyet megkerülve az Erzsébet-híd felé hajtottam, hogy átkerüljek Pestre. A látvány egészen döbbenetes volt, ami elém tárult. Ott volt a szemeim előtt az 1945-ben lerombolt Erzsébet híd érintetlenül, felújítva, teljes pompájában. A döbbenetes látványtól egy pillanatra elérzékenyültem és a sírás kerülgetett volna, ha nem üldöznek éppen a városban mindenfelől feltűnő rendőrautók. Loretta elkezdett navigálni, merre menjek, én pedig a döbbenettől megbabonázva mentem volna át álmaim hídján, amire válaszul Loretta behúzta a leginkább egy repülőgép tolóerő-szabályozójára hasonlító kéziféket, amitől majdnem kiköptem a tüdőmet. 

• A hídon most nem mehetsz át. - mondta.
• Miért?
• Az egy államhatár, durván őrzött.

Nem tudom, hogy a kézifék behúzásra vagy erre a hírre lepődtem meg jobban.

• Milyen határ?
• Kelet- és Nyugat-Magyarország határa.
• Miért van Magyarország megosztva?
• Amikor 1990-ben beütött a MEP diktatúra nyugaton, akkor MEP és az ellenzéke között polgárháború robbant ki 1993-ban. A lakosság fele nem akart egy egészségügyi diktatúra alatt élni. Nem tűrték hogy politikusok mondják meg, mi egészséges és mi nem. Orvosok zöme is ellene volt, durva szakmaiatlanságra hivatkoztak.
• De miért? Egészséget és soha nem látott jólétet adott az embereknek.
• A pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. A dolgok kiegyenlítik egymást. Ha generálsz egy feszültséget, valahol máshol levezetődik. 

Miután leráztuk a Rendőrséget, egy eldugott utcában egy kamion hátulja kinyílt és felhajtó rámpát képzett az autónak. többen integettek, hogy ott kell felhajtani, Loretta szintén arra mutogatott. A kamion rakterében végre volt egy kis menedék összeszedni magunkat. Ételt és italt hoztak és még mosdó is volt. Miután éhségemet és szomjúságomat eloltottam, Loretta megszólalt:

• Határátlépés következik. Most lehet.

A kamiont a híd előtt több állig felfegyverzett PBV járta kutyákkal járta körül. A kutyák elég idegesek lettek, amikor odaértek a kamion azon részéhez, ahol én lapultam. Közülünk egy fekete bőrkabátos férfi beszélt az egyik PBV katonával, majd két okostelefont érintettek össze. Ezután intettek a sofőrnek, hogy mehetünk, a férfi beszállt a kamionba, ami lassan elindult Pest, azaz Kelet-Magyarország felé.

• Hogyan jutottunk át?
• Kis kenőanyaggal – felelte a férfi, akit Vincének hívtak.
• Ezt hogy értitek?
• Most költöttük el a vagyonod felét, amit tőled hekkeltünk, amikor megszereztük a bankszámlád felett a kulcsokat.

Borzasztóan fagyos érzés kerített hatalmába, mint amikor ellopták a tárcámat. Ez több milliárd EUR. Ez nem lehet, gondoltam, nem vehetik el a pénzem. Ezután eszembe jutott az, amikor én magam akartam vagyonomtól megszabadulni. Na de az más. Én úgy alkottam meg ezt a világot, hogy nincsen korrupció, mert azt is a betegségek körébe soroltam. Ennek ellenére ezek szerint a korrupció erősebbnek látszik, mint az én akaratom arra, hogy az ne legyen.

Kinéztem az ablakon. Egy teljesen más Magyarországot láttam. Ugyan nyoma sem volt annak hihetetlen fejlettségnek és rendezettségnek, ami Budán van, egy dolog feltűnő volt. Az utcákon élet volt, különböző korú és státuszú emberek mentek dolgukra hatalmas forgatagban. A kamion lassan ráfordult a körútra, a Blaha Lujza téri Nemzeti Színház eredeti pompájában úszott, rajta hatalmas plakát hirdette az éppen játszott színdarabot. Kedvem lett volna bemenni, de most nem lehetett. A Corvin áruház most is gyönyörű volt. Itt soha nem volt rajta halkonzerv. Mondtam újdonsült társaimnak, hogy fogadjunk, hogy hozok olyan fényképet nekik, ahol a Corvin hullámos konzervdoboz lemezzel körbe van borítva. Röhögtek, nem hitték el, hogy ez lehetséges. A kamion végül a József körút és az Üllői út kereszteződésénél állt meg. Itt a Corvin-köz, ezt jól ismerem.

Kísérőim az állig felfegyverzett katonák által körös körül védett Corvin-közbe kísértek, majd a Corvin moziban lévő felvonóba tessékeltek. A mozi funkcionált filmvetítés céljára, de a felvonó 12 emeletet ment lefelé, ami megerősített abban, hogy ez a hely az ellenállás ikonikus színhelye. Ez egy föld alatti katonai komplexum annak minden kellékével. Egy szobába kísértek, ami elég puritán volt. Ételt és italt hoztak és közölték velem, hogy miután kipihentem magam, egy parancsnoki szobában jelentkezzek.

Loretta és Vince mellett ott állt az ellenállás vezetője, Latka ezredes, aki egy székkel kínált. Nem igazán kezdett velem diskurálni, rögtön a lényegre tért. Elővett egy kést, amit először végigsimított a karomon, ettől félelemmel vegyes borzongás lett bennem úrrá. A simítás után megpróbált megvágni, ami viszont már nem sikerült neki. Ezután felállított és védhetetlenül profi közelharci mozdulattal a földre terített, majd az előző mozdulathoz képest szokatlanul kedvesen kérte, hogy szabaduljak ki. A térdétől eltorzult arcommal jeleztem neki, hogy nem tudok, ekkor azonnal elengedett. Ezután megfogott, ismét harcképtelenné tett, majd a szomszédos szobába vonszolt. A szoba ajtaját bezárta, ezután kérte, hogy szabaduljak ki. Nem láttam a szobában semmilyen szabadulásra alkalmas dolgot, A falat nyomkodni kezdtem, a rácsos ablakokat húzogattam, de semmi nem történt. Kiabáltam, hogy nem tudok kiszabadulni. Ekkor Latka ezredes készségesen kinyitotta az ajtót és egy pár ajtóval arrébb eső, kényelmesebb szobába tessékelt, ahol kávéval kínált, miközben Loretta és Vince felé irányult kérdőn tekintete:

• Azt mondtátok, ő más lesz, mint a többi. Harcképtelen, gyenge, de sebezhetetlen. Börtönben fog megrohadni, ez így nem lesz jó.
• Lehet, hogy testileg gyenge, de mutatott egy olyan tulajdonságot, amit a többi, elbukott "elit harcos" Privát Bolygó lakos nem.
• És mi az?
• Fejlődőképes. Erősebb lesz, mint az „elit harcosok”, mert azok megrekedtek egy szinten. Mindegyik mindent mindenkinél jobban tudott. Ő más. Kezdjük meg a kiképzését.

A következő két évet egy Üllőn létesített katonai kiképző komplexumban töltöttem, ahol a nulláról megtanították nekem az összes ismert fegyveres és fegyvertelen harcmodort. Reggel 5 órakor keltem, 6-kor már zajlott az elméleti kiképzés, amit gyakorlati katonai képzés követett. Megtanultam tankot vezetni, tüzérségi fegyvereket használni, a legkülönbözőbb módon csapást mérni a hadviselés minden tanulható eszközével. Megtanultam robbanóanyagokkal bánni, komoly tapasztalatot szereztem a légvédelem területén.  Olyan átfogó kiképzésben volt részem, amelynek a végén teljes értékű katona lettem, sőt, annál is több, sebezhetetlen. Mert lehet, hogy el lehet engem kapni, de ha állig fel vagyok fegyverkezve, úgy már egy kicsit nehezebb. Sebezhetetlenségem lehetővé tette, hogy könnyebb felszerelést hordjak, így mozgékonyabb, gyorsabb voltam, mint a többiek. Erőnléti és állóképességi képzésem révén testem előnyére alakult át. Amikor éppen pihentem, folyton azon járt az eszem, hogy mit csináltam és mi lesz ebből.

Loretta elmondta, hogy amikor lezuhantam ejtőernyőzés közben, azonnal megkapták a koordinátáimat. Szükségünk volt egy ÖL-re, aki bajba került. ÖL, azaz „Önző Lakos”. Így hívják keleten Nyugat-Magyarország teljes jogú polgárait. Ezek mindazok, akik hasonló időben hasonló vágyakkal kértek maguknak helyet, így megférnek ebben az ökoszisztémában. Innen nézve a privát bolygó nem is annyira privát, hiszen több hozzám hasonló hasonló lakója van. Szinte mindegyik egy ponton túltolja a képességeit és olyan dolgot csinál, ami a természet törvényeivel ellentétes. A PB rendőrség ekkor utánuk megy, a szemtanúk emlékeit pedig törli. Nagyon nehéz egy ÖL-t megkörnyékezni vagy elkapni. Próbáltak közülük többet az ellenállás oldalra állítani, de végül mindegyik elbukott. Természetfeletti képességeik révén komoly harcértéket képviseltek, de utána mindig visszaálltak a PB oldalára és a félelmetes harcosok újra élvezet habzsoló gyerekekké váltak.

Kezdetben érdekesnek tűnt, hogy van egy ország, ahol az emberek minden vágya teljesül, mindenki egészséges és mérhetetlenül vagyonos, de rájöttem, hogy ez ellentmond a természetnek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy szükség van betegségekre, inkább azt, hogy a „tökéletesnek” gondolt rendszereknek mindig lesznek externáliái, vesztesei. A privát bolygók 99%-a hosszabb-rövidebb idő után összeomlik. Ezzel szemben a Föld a közös bolygó, ahol random képességekkel és körülményekből kell kihozni a legtöbbet, nem kívánságműsor. A Földet eleget kritizáltuk, de a tömegnyomor ellenére százszor tovább bírja, mint egy átlagos privát bolygó.

Megtanultam, hogy a világomat emberi munkával lehetetlen létrehozni, így a legtöbb dolgozó ember, akit korábban láttam, valójában szintetikus. A szintetikus emberek biológiailag emberek, de előre programozott gondolkodással rendelkeznek. Nehéz megmondani, kit szült anya és ki szintetikus. Papíron tilos a megkülönböztetésük, de valójában ők a privát bolygó luxus rabszolgái.  Noha a rendelkezésre álló energiát fúziós erőművek állítják elő, szintetikus emberek dolgoznak a gyártó és szolgáltató szektorban az egyébként elképesztő mértékű robotizáció mellett. Az önző lények (ÖL) általában rászoknak emberfeletti szépségű szintetikus partnereikre, akik minden igényeiket kielégítik, és soha nem mondanak nekik ellent. Emberi kapcsolatik minősége végül olyan szintre süllyed, hogy nem akarnak hagyományos párkapcsolatot, családot. A szintetikus emberek előre programozása és kihasználása keletről nézve emberiség elleni bűn. Megtudtam, hogy a szintetikus népesség a betiltott Kelet-magyarországi online tartalmak olvasásától öntudatra ébredt és felvette a kapcsolatot a KMA-val. Mi vagyunk a Kelet-magyarországi felszabadító szervezet, amelynek immáron én is teljes jogú tagja vagyok. Őszintén el akarom pusztítani a saját vágyaim által életre hívott rendszert. Túl sok a hiba, túl sok a végig nem gondolt externália, amivel nem tudok azonosulni. Fel akarom szabadítani a szintetikusok tudatát, egyesíteni akarom Magyarországot.

Keleten töltött éveim alatt minden olyan spontánnak és természetesnek tűnt. Elszégyelltem magam, hogy valaki más itt okosabb és jobb rendszert tudott alkotni, mint én. Világ életemben olyan gőggel hirdettem, hogy nekem aztán mindenben igazam van és aki ennek ellentmond, az rosszul gondolja, buta. Erre tessék: csupa tragédiát és szenvedést okoz az, amit csinálok, amit gondolok. Miután kiképzésem befejeződött, Latka ezredes a stratégiai vezérlőbe hívott, ahol egy hatalmas képernyő volt az asztal. Így szólt hozzám:

• Átadtunk neked minden tudást, amit ennyi idő alatt lehetett. Készen állsz a harcra?
• Igen, azt hiszem, készen állok - mondtam.
• Nem tudom már két kezemen megszámolni, hogy hányszor tettem minden reményem hiába egy kiképzett Önző Lakosba. Szeretném, ha te valóban más lennél, mint a többi, ahogyan azt a többiek mondják.
• Hogyan bizonyítsam be?
• Csupán egyetlen lehetőséged van innen kiszabadulni és bennünket felszabadítani. A bolygó vezérlőterme a Margitszigeti víztorony alatt van. Próbáltunk behatolni a toronyba, azonban lefelé tartó lépcsőre csak Önző Lakos léphet. Az ajtót két kulcs (az "ország kulcsai") nyitja, amelyek közül az egyik itt a nyakamban van, ezt most odaadom neked. A másikat a PBV őrzi. Csak egyszer léphetsz be a vezérlőbe, többször már nem. Meg kell semmisítened a szerverszobát, amire csak akkor van lehetőséged, ha nem kerülsz interakcióba a vezérlő operációs rendszerrel. Bármi történjék is, ne válaszolj, ha szólít. Csak egy dobásod van, de ahhoz előbb meg kell nyernünk a háborút. Kérlek, ne szúrd el! 
• Miért?
• Ezerszer intelligensebb nálad és a lelkedbe lát. Egy másodperc alatt felülkerekedik rajtad, te pedig luxuslakásod hálószobájában ébredsz, kapsz valami újabb játékot, és minden hiábavaló volt, amiért évekig küzdöttünk. Mi pedig örökre statiszták maradunk a színházadban. Bármi történjék is tehát, ne beszélj vele.

Eljött a nagy nap. A hadoszlopok felsorakoztak a Dunántúl ellen, élükön Latka ezredessel és más magas rangú katonával. Mivel a gyönyörű dunai hidakat senki nem képes felrobbantani, aki magyar, a sereg akadálytalanul szivárgott át a Dunántúlra, ahol várták a PBV seregei. A csaták Budapesttől nyugatra folytak. Furcsamód ez a háború jobban hasonlított a XX. századot megelőző összeütközésekre, amikor a harcok még egy elzárt mezőn folytak, az infrastruktúrát békén hagyták. Szántóföldeken álltak fel az egységek egymással szemben és indultak el. A mezőkön a gépesített dandárok csaptak össze, a budai hegyekben gerilla akciók folytak. Ezen a ponton aktivizáltam magam és szuperképességem, és Biatorbágy és Bicske között elképesztő pusztítást hajtottam végre a PBV seregek ellen, akik tehetetlenül lőtték rám a tárakat. Némelyik „áruló” kiáltással ment át a túlvilágra, ahol reméltem, saját privát bolygót készíthet.

Több napig zajlottak a gépesített és a gerillaharcok, amely során nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudják felvenni a tűzharcot egy sebezhetetlen katona ellen. Bármekkora kaliberű lőszer vagy robbanóanyag sem ártott nekem, ellenben sorban lőttem ki a harckocsikat, hadiállásokat. Két hét után a PBV seregei a vitatott hovatartozású Margit-szigeten letették a fegyvert nem kis mértékben köszönhetően saját képességemnek. A PBV elnöke a fegyverletétel után felém fordult.

• Legyőzted, a világot, amit magadnak alkottál, gratulálok. Azért dolgoztunk, hogy élvezd a megérdemelt második életet.
• Élveztem sok évig, de aztán az egész fokozatosan értelmetlenné vált.
• Ezt is csak magadnak köszönheted, azt etted, amit főztél.
• Arról nem volt szó, hogy rabszolgákat állítunk elő. Ilyet nem kértem. Arról sem volt szó, hogy Magyarország kettészakad.
• Persze, hogy nem volt erről szó. A megosztottsággal kapcsolatban minden információ el volt tőled zárva, ameddig normálisan viselkedtél. Átmehettél volna keletre úgy, hogy semmit sem veszel észre, maximum regionális különbségeket. Egyébként semmi nem akadályozott volna meg olyan világot kérni, ahol másokért is élhetsz. Te inkább mesés gazdagságra és szuperautózásra vágytál.
• Mi történik, ha elkaptok, miután lezuhantam az ejtőernyővel?
• Kitöröljük aznapi emlékeid és visszaviszünk az otthonodba. Mi nem ítélkezünk felettetek, nem zárhatunk be, tiltja a protokoll. Te ítélkeztél felettünk, sőt magad felett, amikor katonai erővel nekünk támadtál. Elfelejtjük ezt a kis malőrt, miután végeztél lent. Minden baromságodat hamarosan elfelejted.

Kértem az ország kulcsát a PBV vezetőjétől, aki letépte a nyakából a zsinórt és a kezembe nyomta. Fáradtan sétáltam el katonai felszerelésben a víztoronyhoz, amelynek ajtaján valóban két kulcsnak való zár volt. Behelyeztem mindkét kulcsot és elfordítottam a két zárat. Az ajtó kinyílt és belül egy csigalépcső nemcsak felfelé, hanem lefelé is vezetett a föld alá. A csigalépcső lejáratát színes lézernyalábok védték, amelyek átengedtek.  Jókora mennyiségű lefelé tartó lépcső után egy hatalmas terembe értem, amelyben ameddig a szem ellát, számítógép szerver szekrények voltak. Ezek a számítógépek felügyelik a privát bolygó teljes közigazgatását, bankrendszerét, életének minden mozzanatát. Odafent kimerült és megsemmisült csapatok várják, hogy mit döntök erről a világról.

A szerverszobák végén találtam egy automata ajtót, amely mellett egy dögcédula olvasó szkenner volt. Behelyeztem dögcédulámat, bár érdekes egy sebezhetetlen katonának ilyet hordani. Az ajtó kinyílt, én pedig betoltam egy szekrényt az ajtórésbe, majd a keresztbe fektetett szekrény tetején átmásztam a szobába. Egy olyan helyen találtam magam, amit már valahol láttam korábban. Egy hang szólalt meg a mennyezeti hangszóróból:

• Üdvözöllek a T7854Tsgh privát bolygó transzfer szobájában. Ide csak nagyon kevesen jutnak el. Érezd magad kiváltságosnak, itteni életed pontszáma...
• Nem, nem akarom tudni! – vágtam közbe. József Attila megírta, „nem kartoték adat”! sírni kezdtem.
• Értem, ez esetben nem mondom meg a pontszámot. Lehetőségem van viszont arra, hogy..
• Hogy érezzem a hideg levegőt a bőrömön? Hogy érezzem a döntéseim, tetteim következményeinek súlyát, az idő múlását? Az öregedést a bőrömön? A gyerekeim nevetését és azt, hogy át akarom nekik adni az irányítást, amikor eljön az idő?
• Lehetőségem van arra, hogy változtassak a privát bolygó beállításain. Lehetőségem van arra, hogy megadjam a teljes privát bolygót, amin nincsenek kellemetlen elemek. Senkitől nem kell majd félned, zavartalanul élvezheted az életet.
• Félni akarok azoktól, akiket cserbenhagytam, akiket megbántottam.
• Lehetőségem van elvenni a sebezhetetlenségedet. Döntsd el, mit történjen, miután meghaltál. Szeretnél ide visszajönni és újratervezni?
• Nem.
• Egy kicsit felzaklattad magad. Tudom, mire van szükséged. – A képernyő alatti fiókból egy tablet jött elő. – Ez a Lovelet. Értéke sokszorosan meghaladja korábban kért vagyonodat. Nem lehet ilyet kérni, bár hasonló próbálkozások mindig vannak. Ilyet csak kiérdemelni lehet. Benne van kamaszkorod óta 3758 nő, aki valaha neked megtetszett egy kis emlékeztetővel, hogy ez mikor és hol történt. Egy gombnyomás, és a kért szobában van a kiválasztott nő az általad kért ruhában. El is viheted őket bárhova és egy gombnyomásra eltűnnek, ott, ahol senki nem látja. Ha úgy döntesz, csak barátkozol velük. A Földön 37%-uk volt képes vonzalmat érezni irántad. Feltoltam neked 100%-ra. Imádni fogod. Senki nem tudott ennek még ellenállni. 
• Nem – feleltem több perc néma csend után összeszorított foggal, miután megértettem, miért bukott el a többi katona előttem, aki idáig eljutott. – Ez megint az önzés, tárgyiasítás, elmagányosodás és mások cserbenhagyásának eszköze. Ez is csak egy karácsonyi ajándék, ki tudja, mennyi idő után ez is unalmassá válik. A privát bolygó akárhonnan is nézem, egy luxusbörtön. Úgy érzem, készen állok arra, hogy elhagyjam. Mondom, hogy mit kérek - miközben táskámból robbanószert vettem elő és elkezdtem telepíteni - Legyek sebezhető, legyen mindenki az. Legyek halandó, legyen mindenki az. Öregedni szeretnék, ahogyan mindenki. Egyesítsük Magyarországot izmusokon, pártokon felül. A piros-fehér-zöld zászló minden magyar és nemzeti kisebbség otthona legyen, ami elbírja a sokféleséget és a vitákat. Mindenki a képességei, teljesítménye alapján gazdagodjon. Ne legyenek érdemtelenül gazdagok. Minden bolygólakó egyről a kettőre tudjon jutni származástól, születési helytől függetlenül. Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk előre. Szüntessük meg a KÓBI-kat, legyenek igazi, bensőséges, önzetlenségen alapuló kapcsolatok, családok. Végül pedig ez nem az én privát bolygóm. Legyen mindenkié. Engedd kérlek megsemmisülni azt, aki belefáradt transzfereken át örökké élni. Engedd újratervezni azt, aki elszúrta a saját bolygóját. Végül pedig, a családomat akarom visszakapni, méghozzá most!
• Ne,.....Kérlek, ne tedd!

Késő volt, már tettem egy robbanószert ebbe a szobába, majd a szerverszobában mindegyik oszlopra szintén telepítettem egyet-egyet. A detonációs zsinórt kihúztam és egy detonátorra csatlakoztattam. A víztoronyból kiérve, miután meggyőződtem róla, hogy senki nem áll robbantani tervezett terület felett, telefonommal tárcsáztam a detonátort, amelynek következtében irtózatos robajjal és hangorkánnal robbant szét a föld alatti szerverszoba, ami úgy megrogyasztotta a víztorony alapját, hogy a torony összedőlt.

A robbanásokat követően visszasétáltam a szigeten állomásozó seregek irányában, amikor egyik pillanatról a másikra a két hadsereg többezer fős tagja - mind a PBV, mind a lázadó oldalon - egy időben rongybabaként esett össze. Mindenki egytől egyig élettelenül feküdt, ameddig a szem ellátott. Ekkor döbbentem rá, hogy mindenki szintetikus volt.

A következő pillanatban az ég színt váltott, az időjárás megváltozott, a nap helye megváltozott és a víztorony mögöttem újra állt, miközben az élettelen testek eltűntek, helyükön üres zöld mező volt. Ismerős régi érzések keltettek hatalmukba. Porcikáim, véredényeim megtelnek élettel. Semmit nem felejtettem el, amin keresztülmentem, de naplót is vezettem ebből a célból, ami szintén nálam volt. Enyhén megvágtam az ujjam. Vérem látványa és megnyalva íze nagyon jólesett. Sétálni kezdtem a Margit-híd felé. Zsebemben újra az a telefon van, ami az utolsó telefonom volt a Földön. Megcsörren, feleségem volt az. Nagyon régen örültem már ennyire egy hívásnak, felveszem.

• Hol vagy, meddig dolgozol? Mikor jössz haza?
• Ööö nem fogod elhinni, de a Margitszigeten vagyok.
• Oké, mit csinálsz ott és mikor jutsz onnan haza? Hiányzol.
• Te is nekem! Hamarosan elmesélek mindent, amin átmentem akkor is, ha nem hiszed el. Indulok haza.

Kirohantam a szigetről egészen a 4-6-os villamos megállójához. Korábbi életem Magyarországa volt ez, szinte biztos. Megnéztem térképen a leparkolt autóm helyzetét. Okés, a Nyugati mellett hagytam a kocsimat a bevásárlóközpont pakolójában. Felszálltam a villamosra. Nem volt lehetőségem jegyet venni, mert nem volt a megállóban automata, így bliccelnem kellett. Furamód élveztem a bliccelés izgalmát. Megúsztam. Leszálltam a Nyugatinál. Hátra nézve ott éktelenkedett az ocsmány felüljáró. Soha nem örültem még így ennek a felüljárónak, ugyanis ez a privát bolygómon elképzelhetetlen lenne, hogy lerontsa a Nyugati szépségét. A pályaudvar is kicsit lehasznált volt, az aluljáróban pedig voltak szegény emberek. Nyugalmi állapotba kerültem, csak néztem ki a fejemből, de nem ítélkeztem. Elhessegettem magamtól azokat a gondolatokat, amelyek ennek a régi-új világnak a valódiságát megkérdőjelezték volna. Fáradt voltam. Minden szakasztott olyan volt, ahogyan azt régről ismertem. 

Odaértem az autómhoz, de saját autóm helyett az Alfa Romeo 75 Turbo Evoluzione állt a helyén. A gumik ismét újak voltak. A kilincs kattant, az ajtó kinyílt. Megvizsgáltam, nincsen-e valaki a hátsó ülésen vagy a csomagtartóban. Nem volt. Az utastérben egy boríték volt. A borítékot kinyitottam. Egy levél, egy forgalmi és egy törzskönyv volt benne a nevemre szólóan.

A levélben ez állt:

Légy elégedett, harcos

Beröffentettem a sornégy turbót, miközben teljes lényemmel arra vágytam, hogy legyen vége. Ahogy gurultam végig a körúton a járókelők fotózták, kamerázták az autómat. A lámpánál gyorsulni akartak velem. Biztos voltam benne, hogy a modern M-es BMW-k és AMG Mercedesek gyorsabbak nálam, a villanyautókról nem is beszélve. Semmi értelmét nem láttam a városi gyorsulásnak. A Blahán nyoma nem volt a gyönyörű Nemzetinek, ezt egy kicsit sajnáltam, miközben lefordultam a körútról a Duna felé. Itt már tudtam, hogy fehér Erzsébet hídon fogok átmenni. Simán átsuhantam rajta határellenőrzés nélkül. Annyi minden történt velem, hogy boldogság helyett immár kimerülve éreztem magam, mint egy felmosórongy. Ilyen állapotban mentem rá az M1 autópályára. Számítottam rá, hogy esetleg nincsen még vége és "valaki" átfut előttem az M1-esen a turul szobornál, ezért nagyon defenzíven vezettem, nagy követési távolságokat tartva, de szerencsére nem történt semmi gond. Az immáron hozzám nőtt Alfám könnyedén tartotta az autópálya ritmusát. Szerettem ezt az autót. Benne volt az egész gyermekkorom.

Hazatérve Tatára leálltam a házam mellé. Alfám köré bámészkodó sorfal gyűlt. Szomszédaim megkérdezték, hogy miért döntöttem úgy, hogy OT-zek, mit tud a gép és hogy elmehetünk-e egy körre. Mondtam, hogy mindent a maga idejében, de most szeretnék hazamenni a családomhoz. A családom már várt otthon. Hirtelen a torkomban dobogott a szívem, hogy újra láthatom őket, de izgultam amiatt is, hogy hogyan fogom elmondani, hogy egy 3 éves kocsi árából vettem egy majdnem 50 éves autót. Feleségem érthetően reagált, miután megtudta, mi történt:

• Nem, nem és nem. Ebbe a kocsiba nem ülök be, de a gyerekek sem. Tudod milyen gyengék ezek egy mai törésteszten? Miért mosolyogsz?
• Imádlak! De hülyének néznél, ha elmesélném, hogy hogyan került hozzám.
• Nincs az a mese, amit beveszek. Ne, nee, ne ölelgess, légyszi, mert most mérges vagyok!

Feleségem ölelése és csókja mindenért kárpótolt.

Bementem a gyerekek szobájába, akik ekkor már aludtak. Csak ültem az ágyuknál, néztem őket és az érzések nagyon régen voltak már ilyen erősek. Ti fogtok jobb világot hozni, gondoltam. Feleségemnek mondtam, hogy menjünk egyet sétálni, már nagyok a gyerekek. Ahogy feleségemmel sétáltam az őszi erdőben kézenfogva, minden más megvilágítást kapott. A születés, az élet, a halál, az öröm, a fájdalom, bánat, boldogság, elégedettség. Mennyire jó, hogy ez mind itt van, és nem mind értem van. Ahogy sétáltunk tovább, lassan a dolgok a helyükre kerültek. Őszintén elégedett voltam mindennel, de ez nem azt jelentette, hogy elhagytam volna magam. Kaptam egy ajándékot, ami értékesebbnek bizonyult hátralévő életemben minden szuperautónál. Képtelen voltam többé mérges vagy ideges lenni. Konfliktusaimat mosollyal és derűvel oldom meg. Tudom ugyanis, hogy minden idegesség valójában egy saját bolygó utáni tehetetlen vágy. Az enyémet eldobtam. Erre a közös bolygóra vágytam, ami talpam alatt feszült.

Joe Dassin - Salut (fordítás) 

Szia Megint én vagyok
Helló, hogy vagy?
Az idő nagyon hosszúnak tűnt nekem
Távol otthontól rád gondoltam

Kicsit sokat vitorláztam
És fáradtnak érzem magam
Főzz nekem egy jó kávét
El kell mesélnem egy történetet

Volt egyszer valaki
Valaki, akit jól ismersz
Nagyon messzire ment
Eltévedt, de visszajött

Szia Megint én vagyok
Helló, hogy vagy?
Az idő nagyon hosszúnak tűnt nekem
Távol otthontól rád gondoltam

Tudod, sokat változtam
Voltak ötleteim
Veled, velem, velünk
Őrült ötletek, de őrült voltam

Nincs több mondanivalód
Csak egy emlék vagyok
Talán nem is olyan rossz
Soha többé nem mondom el

Szia Megint én vagyok
Helló, hogy vagy?
Az idő nagyon hosszúnak tűnt nekem
Távol otthontól rád gondoltam

Ez a történet egy képzeletbeli Magyarországon játszódik és egy science fiction, így minden hasonlóság a valóságos országgal kizárólag a képzelet szüleménye lehet. Az első szám egyes személyű nézőpont ellenére a főhős a szerző személyével nem azonos, ahogyan a kifejtett nézetek sem a szerző saját nézetei. A videók nem képezik szerzői mű részét, azok a Retrofuturista zeneajánló rovat részét képezik, ajánlott zenék olvasáshoz. A novella megírása nem szolgál semmilyen anyagi haszonszerzést, így a zenei videók megosztása során a Youtube általános szerződési feltételeit (fair sharing) maradéktalanul betartottam.