Az Onkyo cég történetére nem térnék ki. Hasonló időben és hasonlóképpen indult, mint a Sansui, de valószínűleg jobb üzletpolitikájának köszönhetően maradt fenn és gyárt ma is nívós készülékeket. Onkyo korszakom röviden annak köszönhető, hogy a 90-es években gyerekként egy jobb módú barátom otthonában volt egy márkaazonos Onkyo hifi hozzá tartozó hangfalakkal.  Akkoriban ez a készülék számomra überelt minden hifit, amivel addig találkoztam, és a hangja maradandó nyomot hagyott bennem. Nem tudom, pontosan melyik széria volt, talán 1994 körüli lehetett, de az akkori fülemnek olyan szokatlan tisztaságot, basszust, és dinamikát produkált, amilyet addig soha nem hallottam. Akkor megfogadtam, hogy ha lesz rá lehetőségem, nekem is lesz egy Onkyo hifim. Amint összejött rá a pénzem, egyből nagy vadra lőttem, Integrát akartam. Az Integra sorozat az Onkyo 80-as és 90-es években készült top szériája volt, tetején a szent grállal, a Grand Integrával. Az első elem, amit sikerült vásárolnom, egy Onkyo Integra DX-6550 cd lejátszó, amelyet sokáig a kis Sansuira kötve hallgattam nagy megelégedéssel. A DX-6550-est (vagy magasabb számú testvéreit) máig a legjobb, 30 ezer Ft alatt kapható cd lejátszónak tartom. Tovább vadásztam az Onkyo Integra elemeket, így szert tettem egy Onkyo Integra A-8470 erősítőre, és hozzá illő T-4670 tunerre. Már csak egy Onkyo hangfal hiányzott. Így vettem egy pár Onkyo SC-601 hangfal párost, amelyeket máig az egyik legszebb hangfalnak tartok, hangi adottságai viszont később alulmaradtak komolyabb furnéros társaihoz képest.  

Szobaakusztikai tapasztalataim még nem nagyon voltak, amit a hely hiányára is lehet kenni. Régi irodámban így nézett ki az összeállítás. Az elhelyezést később megváltoztattam, amelynek köszönhetően komolyan javult a hangzás.

Végre azt gondolhattam volna, hogy eljött a hifi mennyország, de boldogságom nem volt felhőtlen. Próbáltam bebeszélni magamnak, hogy erre a hangra vágytam mindig, de valójában kétségek gyötörtek. Amikor a torony mellett jobb oldalt figyelő régi kis Sansui QR-1500-ast kötöttem be (ízlelgessük egy kicsit: a Sansui 15 wattal és 0,8%-os harmonikus torzítással zenél szemben az Onkyo 100 wattjával és hozzá képest szürreálisan kicsi 0,008%-os torzításával), jobban élveztem a zenét. Szégyelltem bevallani magamnak, mert annyira az Onkyo tornyot szerettem volna végleges rendszeremnek és egyben ezzel a rendszerrel érkezni meg az audio nirvanába. Ennek ellenére nem hagyott nyugodni, hogy mitől lehet a kis Sansui ennyire jó kis hangerőn (nagy hangerőn nyilván elvérzett volna), felkerestem tehát ismét a szerelőmet, hogy magyarázatot leljek arra, amit csak éreztem, de a számokból nem tudtam kiolvasni. Szerelőm felvilágosított, hogy a 60-as évek végén, 70-es évek elején gyártott solid state receiverek (beleértve a Sansui quadrokat) bizony nagyon-nagyon komoly muzikalitással rendelkeznek, még ha ez a puszta számadatokon nem is látszik. Van egy olyan faktora a hangzásnak, amelyet a számok nem mutatnak, hanem a hallgató szubjektumából vetül ki. Az Integra hangzása nagyon feszes, steril volt a Sansui kellemesen analógos puhaságával szemben. A mondanivaló lényege az volt, hogy "azért tetszik ennyire a Sansui hangja, mert a te személyes hifi ízlésedhez ez a karakter áll közelebb." Ez a fordulópont váltotta ki bennem azt az felismerést, amivel rájöttem, hogy nem a gyerekkori berögződéseknek való megfelelési kényszerrel, nem is egy márka iránti rajongással kell készülékeket választani, hanem ha valóban elvetemült hifistának vallom magam, akkor el kell indulnom egy sok készülék meghallgatását felölelő önismereti tripen, amely során kizárólag a személyes tapasztalás őszinte válaszaiban bízhatok. Elhatároztam, hogy tapasztaltabb hifisták tanácsait megfogadom, de mindig és mindenkor saját döntéseket fogok hozni. Megtisztítottam a  gondolkodásomat mindenfajta előítélettől. Megfogadtam, hogy kizárólag olyan készülékről vagyok hajlandó véleményt mondani, amelyet volt szerencsém kipróbálni. Ezen a szinten már elmondható, hogy nincsen rossz készülék. Elektroakusztikai mérnöki remekművekről, számomra műkincsekről, és személyes hifi ízlésvilágról beszélünk. A legnagyobb tisztelettel beszélek mai napig az Onkyo toronyról, hiába adtam el. Döbbenetes volt megismerni, hogy mennyi pozitív és negatív előítélet van bennünk termékek iránt, amelyek befolyásolják vásárlási szokásainkat. Pucolás, söprés, újratervezés.

Ebben az időben ismertem meg egy szintén hifista barátomat, akivel azóta jó kapcsolatot ápolok. Azt mondta, hogy ahhoz, hogy össze tudjam rakni a saját rendszeremet, kell egy jó hangfal. Mint ahogy házat sem felülről építünk, úgy hifiben is a hangfal jelenti rendszer alapját. A Hangfal a legérzékenyebb pontja a rendszernek, ott szólal meg a zene. Lehet akármilyen komoly hifid, ha a hangfalaid gyengék, nem tudják kiadni a rendszer képességeit. Kell egy kompromisszummentes hangfal, aminek a hangja számodra a legjobb, ez mögé rakod be a rendszert. A következő cikkben be fogom mutatni a hangfalakat, amelyekhez szerencsém volt az évek során, és döntési szempontjaimat.

Az Onkyo korszak nem ért véget egyébként ennél az Integra toronynál. Lehetőségem volt szert tenni egy nagy Integra párosra  egy P-3060R előfok és egy M-5060R végfok társaságában, amellyel megismerkedhettem a szeparált erősítők előnyeivel és hátrányaival. A szeparált erősítők a különálló elő- és végfokozatnak köszönhetően nagyon tisztán tudnak nagyon erőset szólni. Az elő- és végfok áramkörök itt szeparáltak, így a jelút a két dedikált készüléken keresztül kevesebb veszteséget szenved.

Ezzel a szeparált erősítővel falat lehetett bontani egészen kiváló hangminőség mellett. Beismertem magamnak ugyanakkor, hogy hiába a 200 tiszta Watt, 20 Wattnál többet egyszerűen nem használok ki. Zenehallgatás közben a nagy deprez műszer jó arra, hogy észrevedd, hogy hány Wattra van szükséged. Úgy éreztem magam a kis szobámban, mintha Trabantban ülnék, amelyben Ferrari motor van. Mivel a kis Sansui karaktere volt a nyerő, de ugyanakkor a mosott hangjánál tisztább sztereó hangszínpadra vágytam, visszakanyarodtam az 1970-es évekbe, és végül nyugalomra leltem két karakternek köszönhetően. Az egyik a NAD korai, másik a Yamaha Natural Sound szériája. 

Az 1970-es évekbeli Yamaha Natural Sound erősítők (itt a Yamaha CA-710-es látható), és a NAD egyik legelső készüléke, a NAD model 160 voltak azok a készülékek, amelyekkel úgy éreztem, hogy feljebb léptem a Sansui hangjától, és a szeretett lágy, hihetetlenül zenei karakter is megvan. A lenti képen a NAD model 160 és a NAD model 300 monster receiver látható. Ezek a készülékek azóta is beszippantottak és nem eresztenek. A 70-es évekbeli Yamaha Natural Sound erősítők, receiverek, valamint ezek a korai NAD készülékek egyesítik magukban számomra azokat a tulajdonságokat, amelyekért a kis Sansui és az Onkyo készülékeket szeretni lehetett. Egy lépést tettem tehát afelé, hogy közelebb kerüljek ahhoz a hifihez, amely a saját zenei ízlésvilágomat tükrözi. Volt alkalmam új készülékeket is tesztelni, viszont minden tesztem azzal végződött, hogy megállapítottam, hogy fél milliós összeg alatti új készülék nem tud versenyre kelni ezekkel a veterán gyöngyszemekkel, ennyi, vagy ennél több pénzem meg egyszerűen nem volt, és ma sincs hifi komponensre. A NAD 160-ast irodámban használtam éveken keresztül a legnagyobb megelégedettségre, a Yamaha készülékem pedig egy családtagomnál zenél örök letétben. Azóta a NAD az otthonomba került, és irodámban ismét Natural Sound Yamaha hangzás uralkodik, de ez egy másik cikk története lesz.